Oknyomozó tudomány – Részvételünk a Magyar Tudomány Napja Erdélyben kolozsvári konferenciáján

Oknyomozó tudomány – Részvételünk a Magyar Tudomány Napja Erdélyben kolozsvári konferenciáján

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület idén 15. alkalommal, “Oknyomozó tudomány” címmel rendezte meg a Magyar Tudomány Napja Erdélyben elnevezésű, több napos konferenciáját, amelynek kolozsvári ülésszakán 2016. november 26-án a történelem szekcióban kutatócsoportunk négy tagja is előadást tartott. A konferencia programja itt tekinthető meg (illetve pdf-formátumban is letölthető innen). Szőcs Tibor az ún. “Damus pro memoria” oklevelek kutatásával kapcsolatos legújabb eredményeit mutatta be, Lakatos Bálint az 1514. évi parasztháború külföldi híreiről tartott összefoglaló előadást, C. Tóth Norbert pedig “Hol a pénz? Egy püspöki végrendelet tanúságai” című előadásában Várdai Ferenc erdélyi püspök 1524. évi testamentumáról, ennek végrehajtásáról, illetve a hagyaték sorsáról beszélt. A délelőtti ülés végén Mikó Gábor “Ismeretlen erdélyi országgyűlési irat” címmel az 1544. évi első tordai országgyűlés határozatainak ismertetése mellett az Erdélyi Országgyűlési Emlékek köteteinek szerkesztési módszereire, ezek hiányosságaira hívta fel a figyelmet. A konferencia kitűnő alkalmat kínált erdélyi kollégáink eredményeinek megismerésére, a kölcsönös eszmecserére, kapcsolatépítésre. Ezúton is köszönjük a szervezők munkáját! A mellékelt fényképeket Pakó László és Szőcs Tibor készítették.

borito-eme2016 megerkezes-eme2016  tortenelem_szekcio_program_page_1

szocs02-eme2016szocs-eme2016lakatos02-eme2016 ctn01-eme2016 ctn02-me2016 miko02-eme2016foter-2016 eme-szekhaz-2016