Zsigmondkori oklevéltár

Előzmények a századfordulón

A forráskiadvány-sorozat terve először 1888-ban vetődött fel. A Magyar Tudományos Akadémia Történeti Bizottsága Wenzel Gusztávot és Fejérpataky Lászlót bízta meg az 1387–1437 közötti magyar történelem okleveles emlékeinek kiadásával. Wenzel valószínűleg a külföldi levéltári anyagot gyűjtötte volna össze (de tényleges munkájáról nincs adatunk), míg Fejérpataky a Magyarországon őrzött anyagot dolgozta volna fel. Fejérpataky 1889-ben a bizottság előtt bemutatott tervezete szerint a roppant terjedelemes anyagot a teljesség igényével, de nem teljes szöveggel, hanem latin nyelvű kivonatokban tette volna közzé. A bizottság ehelyett a teljes forrásanyag válogatott, érdekesebb (a politikatörténet, a jelesebb családok története szempontjából fontosabb) darabjainak teljes szövegű közzétételét találta kívánatosnak. Fejérpataky ezt szem előtt tartva, de saját koncepcióját fel nem adva hosszú, ideig, 1897-ig folytatta az anyaggyűjtést a XIV. század utolsó két évtizedére, de teljes szövegű oklevélmásolatai végül kéziratban maradtak. (Ma a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának kézirattárában találhatók, az 1389–1392. évekre vonatkozó adatgyűjtés a II. világháborúban elpusztult.)

Mályusz Elemér első kötetei, 1951–1958

A forráskiadvány tervét teljesen más szempontok mentén Fejérpataky tanítványa, az 1947-ben kényszernyugdíjazott egyetemi tanár, Mályusz Elemér kezdte el megvalósítani. A munkát gyakorlatilag újra kellett kezdenie. Az világos volt, hogy a Zsigmond-kornak az időközben nyomtatásban napvilágot látott okleveleit nem teljes szövegben, hanem rövid kivonatokban, azaz regesztákban kell közölni. A forrásanyag nagy terjedelmére való tekintettel azonban a kiadatlan okleveleket is így, bár valamivel több információt tartalmazó kivonatokban kezdte kiadni, bár a forrásmennyiség pontos ismerete nélkül a . A korszak tudománypolitikai felfogásának megfelelően ugyanakkor a regeszták nyelvének a magyart választotta, hogy „az érdeklődők szélesebb tömegei” is megismerhessék „a Zsigmond-kor társadalmi problémáit, és azokról önállóan alkothassanak képet maguknak”. Tehát Mályusz koncepciója szerint sem az összes oklevelet, hanem éppen ennek a társadalmi fejlődésnek a szempontjából forrásértékű darabokat kell kiadni. Gyűjtése ráadásul azért sem lehetett teljes, mert ekkor még nem állt rendelkezésére az 1920 után a környező államok területére került magyar levéltári anyagról mikrofilm, illetve az 1950-es évek politikai viszonyai nem tették lehetővé, hogy külföldi kutatásokat végezhessen. A Zsigmondkori oklevéltár első, 1387–1399 közötti időszakot felölelő kötete 1951-ben, az 1400–1410 közötti évek okleveleit tartalmazó II. kötet első része (1400–1406) 1956-ban, második része (1407–1410) 1958-ban látott napvilágot. A kor helyesírásának megfelelően a sorozat címe a „Zsigmondkori” nevet viseli, és ez annak ellenére a további köteteknél így maradt, hogy ma már „Zsigmond-kori” formában írnánk. Mályusznak köszönhető az oklevéltár szerkezetének kialakítása: a tételek folyószámozása, a kivonatok szerkezete, betűmérete, a bibliográfiai és levéltári rövidítések rendszere. Ami a kivonatok számát illeti, az első 12 esztendőt felölelő első, 795 oldal terjedelmű kötetben 6234 tétel található, míg a második kötet 10 éve már jóval nagyobb terjedelemben, két félkötetre bontva jelent meg (első rész: 658 oldal, második rész: 630 oldal), összesen 8155 tétellel. Mályusz Elemér tehát időközben maga is finomított koncepcióján, és a közlés is az egyre részletesebb, egyre bővebb kivonatok irányába mozdult el. Bár Mályusz az 1411–1420 közötti időszakot felölelő tervezett III. kötet anyaggyűjtési munkálatait is megkezdte, az oklevéltár kiadása egy időre abbamaradt.

Borsa Iván és a Zsigmondkori további kötetei

Hosszabb szünet után a sorozat az 1990-es években éledt újjá Borsa Ivánnak köszönhetően. (Borsa már a második kötet munkálataiban is segédkezett.) A munkát nagyban megkönnyítette, a Magyar Országos Levéltárban a Diplomatikai Levéltár (DL) mellett kialakított Diplomatikai Fényképgyűjtemény (DF) több ezer felvétele ekkor már lehetővé tette a teljes forrásanyag közzétételét. Borsa Mályusz elgondolását lényegileg ugyan nem változtatta meg, de a közlés részletességét, a felveendő tételek számát kibővítette, és a közlés módjában újításokat is vezetett be. A harmadik kötet első harmadkötetének szerkesztési munkálatai során vált világossá, hogy a terjedelem nagysága és a szerkesztési munkálatok időigényessége miatt minden kötetben legyen név- és tárgymutató, és a mechanikus tíz éves időszakokra tervezett kötetbeosztás helyett mindegyik kötet önálló kötetszámot kapjon. „Az új elgondolásból természetesen az is következik, hogy nem lehet előre megmondani, hogy hány kötetes lesz a Zsigmondkori oklevéltár, ha elkészül az 1437. december 9-ig terjedő utolsó kötet.” A Mályusz által tervezett, 1420-ig tervezett III. kötet végül kétéves időszakokra való bontásban a III–VII. kötetek anyagaként 1993–2001 között. A munkálatokban számosan közreműködtek. (…) Borsa munkatársaként kapcsolódott be a vállalkozásba 1996-ban C. Tóth Norbert, (…) Az V. kötettől (1415–1416) a visszakereshetőség jegyében a kötetek végén a DL-DF-számok konkordanciája is megtalálható.

A VIII. kötettől véget ért Mályusz kézirata; a Zsigmondkori oklevéltár ettől az évtől fogva a teljesség igényével tartalmazza a középkori Magyar Királyság történetével kapcsolatos valamennyi eredeti vagy másolatban fennmaradt, levéltárban őrzött oklevelet, pontosabban mindazokat, amelyek a DL-DF-nyilvántartásban szerepelnek. (Tartalmilag az VII. kötetben (1419–1420) már csak a méltóságsorok hiányzanak, tehát már ebben a kötetben is mindegyik oklevélnek van nyoma. A közlés részletessége miatt a A VIII. kötettől kezdve a közjegyzői jelvények ábráit, a XI. kötettől kezdve egyes források teljes szövegben szerepelnek. (…)

A legutóbbi, összesen 300 példányban megjelent XII. kötetet 2013 májusában adtuk ki. Ezt a kötetet a Magyar Tudományos Akadémia Támogatott Kutatóhelyek Irodája által biztosított keretből jelentettük meg; a kiadáshoz a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára anyagilag nem járult hozzá, csupán kiadóként van a kiadványon feltüntetve.

A Zsigmondkori oklevéltárat kiegészítő forrásközlések (C. Tóth: A leleszi konvent, stb.)

Bibliográfia a Zsigmondkori oklevéltár készítéséről

A. Recenziók a ZsO köteteiről

Zsigmondkori oklevéltár. Összeállította Mályusz Elemér. I. köt. 1387–1399. Bp., 1951. Ism. Szűcs Jenő. Levéltári Közlemények 25(1954), 277–278.

Zsigmondkori oklevéltár. I., 1387–1399. Összeáll. Mályusz Elemér. Budapest, 1951. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai. 2., Forráskiadványok, 1.) Ism. Elekes Lajos. Századok 86(1952), 469–470.

Zsigmondkori oklevéltár I. kötet. 1387-1399. Budapest, 1951. Ism. Bakács István. Levéltári Híradó 2(1952), 1. sz., 70–71.

Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár. I., 1387–1399. Budapest, 1951 ; II/1., 1400–1406. Budapest, 1956. ; II/2., 1407–1410. Budapest, 1958. (Magyar Országos Levéltár kiadványai. 2., Forráskiadványok, 1., 3., 4.). Ism. Kumorovitz L. Bernát. Századok 92(1958), 815–819.

Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár. II/1–2. k. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai II., Forráskiadványok, 3-4.) Bp., 1956. Ism. Szűcs Jenő. Levéltári Közlemények 30(1959), 158–161.

A Zsigmondkori oklevéltár III. kötete (1411–1412). Mályusz Elemér kéziratát kiegészítette és szerkesztette: Borsa Iván. Bp., 1993. Ism. Kubinyi András. Levéltári Szemle 43(1993), 4. sz. 90–93.

Zsigmondkori oklevéltár III. (1411-1412). Mályusz Elemér kéziratát kiegészítette és szerkesztette Borsa Iván. Budapest, 1993. Ism. Jakó Zsigmond. Turul 67(1994), 1–2. sz., 53–55.

Zsigmondkori oklevéltár. III. (1411–1412), IV. (1413–1414). Mályusz Elemér kéziratát kiegészítette és szerkesztette: Borsa Iván. Bp., 1993–1994. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok, 22., 25.) Ism. Solymosi László. Levéltári Közlemények 67(1996), 161–164.

Borsa Iván: Zsigmondkori oklevéltár IV. (1413–1414). Bp., 1994. Ism. Draskóczy István. Levéltári Szemle 46(1996), 4. sz. 51–53.

Zsigmondkori Oklevéltár V. (1415–1416). Ism. Tringli István. Századok 132(1998), 970–972.

Zsigmondkori oklevéltár VII. (1419–1420). Szerk. Borsa Iván. Ism. Draskóczy István. Turul 74(2001), 128–130.

B. Kapcsolódó tanulmányok

1982   Mályusz Elemér: A Zsigmondkori oklevéltárról: tapasztalatok és tanácsok. Századok 116(1982), 923–958.

1996   Borsa Iván: A Magyar Országos Levéltár és a Zsigmondkori oklevéltár. Levéltári Közlemények 67(1996), 9–20.

1998   Borsa Iván: A Zsigmondkori oklevéltár és az idők változásai. Hadtörténelmi Közlemények 111(1998), 666–675.

C. Kiegészítő forrásközlések

2001   C. Tóth Norbert: Hiteleshely és a királyi különös jelenlét. Adatok a leleszi konvent hiteleshelyi működéséhez a 15. század elején. Századok 135(2001), 409–428.

2006   C. Tóth Norbert: Kiadatlan Árpád-kori királyi oklevelek a Zsigmondkori Oklevéltárban. Századok 140(2006), 465–475.