Drégely ostroma a magyar történelem egyik legemlékezetesebb és leginspirálóbb eseménye, amely a törökök magyarországi terjeszkedésének időszakában zajlott. A kis létszámú védősereg, Szondi György vezetésével, hősies küzdelmet folytatott a hatalmas túlerővel szemben, példát mutatva bátorságból és hazaszeretetből.
Törökök támadása és az Drégely ostrom előzményei
Az 1540-es évek végére a Magyar Királyság súlyos helyzetbe került a török hódítások miatt. Buda elfoglalása után a török csapatok fokozatosan kiterjesztették uralmukat a Duna vonalától északra eső területekre is. Drégely vára ekkor kulcsfontosságú helyszínné vált, mivel a Felvidék gazdasági központjait, a bányavárosokat védte a török előrenyomulás ellen.
1552 nyarán Szondi György várkapitány szembesült a hatalmas túlerővel érkező Ali budai pasa haderejével, amely több ezer katonából állt. A vár csekély létszámú védőserege – alig 150 fő – pontosan tudta, hogy esélytelen a hosszú távú védelem, de a hazafias kötelesség és a harci becsület miatt vállalták a harcot. Az ostrom előkészületei során a vár kapuinál és falainál megerősítéseket végeztek, hogy minél hosszabb ideig tartóztassák fel az ellenséget.
Az ostrom előzményei között kiemelkedik a törökök által alkalmazott stratégia, amelynek célja az volt, hogy az ilyen kisebb várakat minél gyorsabban és minimális veszteséggel elfoglalják. Ali pasa hadereje tüzérséget és tapasztalt ostromcsapatokat is felvonultatott, amelyek hatékonyan tudták megtörni a védelmet. A védők azonban elszántságukkal és bátorságukkal példát mutattak az ország többi katonája számára.
Szondi György és katonái hősies ellenállása
Szondi György várkapitány neve örökre a magyar történelem hősei között marad. A mindössze 150 fős védősereg élén szállt szembe a több ezer katonából álló török hadsereggel. Tudták, hogy a vár elfoglalása elkerülhetetlen, mégis megfogadták, hogy az utolsó leheletükig harcolni fognak.
Az ostrom július elején kezdődött. A török ágyúk folyamatosan ostromolták Drégely falait, miközben a katonák megpróbálták védeni a kritikus pontokat. Szondi és emberei nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is készen álltak a küzdelemre: a hazaszeretet és a becsület hajtotta őket. A vár kapui előtt a török katonák számos alkalommal próbálták áttörni a védelmet, de a maroknyi magyar csapat állta a rohamokat.
A végső ostrom napján a vár falai végzetesen meggyengültek, a törökök áttörték a védelmet. Szondi György utolsó erejével személyesen vezette az ellenállást, és hősies halált halt a harcmezőn. Katonái szinte mindannyian életüket adták a hazáért. Az ellenség még a túlerő ellenére is tisztelettel adózott a védők bátorságának, Szondi György holttestét példamutató módon tisztelettel temették el.
Az ellenállás nemcsak katonai, hanem erkölcsi győzelem is volt, amely hosszú időre példát adott a magyar történelem hőseinek és a hazafias kötelességtudatnak.